Elegünk van Parászkából!
Quoted post
Kozma-Joó Violetta |
#70 Re: Re:2016-02-10 16:42Kedves Gergely Zsuzsa, Az elsődleges cél nem az volt, hogy ne kelljen egyformák legyünk, ez önmagában nem érték, hanem lehetőség mindenfélére, ez lehet értékes és káros is. A cél megvédeni a magyarságot. Nincs semmiféle gyűlölködés Parászkával szemben, egyszerűen morális kifogása van ellene azoknak, akiknek lépten nyomon árt, amikor csak teheti. Nem felel meg arra, hogy a közmédiában tevékenykedjen, mert az erdélyi magyarságnak árt a liberális-diktatórikus nézeteivel, azzal, hogy a bevándorlókat mind beeresztené, homoszexuálisokat és mindenféléket pártol, csak épp a saját nemzetével szemben szeret hazudni, és a magyar érdekeknek keresztbe tenni. Miért kell úgy csodálkozni, hogy az emberek nem akarják őt látni a közmédiában? Hiszen ellenük van, most pedig ő és az ismerősei azt inszinuálják, hogy áldozat és meg kell őt sajnálni, mert ő neki milyen fontos, hogy ott szerepeljen vagy újságot írjon. Az, hogy különbözőek lehessünk, nem azt jelenti, hogy szabadon árthassunk valamely nemzetnek, mert mi azt éppen gyűlöljük. A trianoni egyezmény is kimondja, hogy Románia köteles a magyaroknak autonómiát biztosítani, erre fel Parászka Boróka neki áll a saját nemzetét, székelyeket, magyarokat minden áron erről - a jogaiknak a saját szülőföldjükön történő visszaszerzéséről - lebeszélni. És most ő és a barátai hivatkoznak szabadság jogokra? Senki nem sérti a Borókáét, de ő se akarjon másokat arra befolyásolni, hogy ne küzdjenek a szabadságukért, a normális emberi jogaikért. Illetve tegye, de ne azok pénzén, akik ellen teszi. ne a székely autonómiáért küzdő, a székely meneten résztvevő magyar ember adójából hazudjon már olyat, hogy ezek káros törekvések! Ne az ő pénzükből fenekedjen ellenük. Másrészt a petíció egy kérést fogalmazott meg, jogos önvédelemből. Rendkívül önző és igazságtalan a Parászka és barátai részéről, hogy még ettől is, még a védekezési probálkozástól is próbálják elvenni azok kedvét, akiknek mint írtam P. Boróka évek óta szándékosan árt és a szabadságuk érvényesítésének akadályozására használja fel média-szereplői és újságírói státuszát. Most neki fog állni P. Boróka önmagát sajnáltatni a barátai szintén, hogy szegény Boróka hadd folytassa már tovább az ártalmas tevékenységét több százezer magyar ember kárára? Legyenek szívesek tűrjék már tovább a magyarok, kritikátlanul és némán. Aztán kötelező lesz megtapsolni is. Sőt, az összmagyarság kárára működik - mert ez egy magyarnak sem érdeke. Én tudom, hogy az az egyetlen lehetőségük most, hogyha szokás szerint beállíthatják ezt a tiltakozást a szélső jobbos indulat-emberek művének, csakhogy azokon a szélsőséges hőbörgőkön kívül van, mindig is volt és reméljük lesz 100 000x annyi értelmes, bátorszívű magyar ember, aki tényleg csak a szabadságát és a méltó életet akarja, amit megérdemel, normális emberi jogokat, igazságot, szabadságot a szülőföldjén. Sem gyűlöletet, sem akasztást, sem kirekesztést, sem "székely nemzetállamot" (ezt ő írta), sem semmi olyat, amiket Boróka jól bevált módon rávizionál mindannyiunkra, azért, hogy zavart és bűntudatot keltsen, mert mertünk - merünk szólni és kiállni a jogaikért. |
Raspunsuri
Újvári E |
#83 Re: Re: Re:2016-02-10 17:36:13#70: Kozma-Joó Violetta - Re: Re: Köszönöm kedves Violetta, hogy ezt helyetem is, ilyen szép higgadtsággal, de félreérthetetlenül megfogalmazta az igazság és az elemi tiszteség szellemében, anak védelmében. |
Acest articol a fost șters de către autorul petiției (Arata detaliile)
2016-02-10 17:52:07- Date of removal: 2016-02-10
- Motivul eliminării:
László |
#91 Re: Re: Re:2016-02-10 17:59:40#70: Kozma-Joó Violetta - Re: Re: Egyetertek! A magyarsag elsopro tobbsegenek oszinte velemenyet fogalmazta meg, tomoren, tisztan es becsuletesen! Koszonom! |
Gergely Zsuzsa |
#93 Re: Re: Re:2016-02-10 18:08:32#70: Kozma-Joó Violetta - Re: Re: Megígértem, hogy többet nem szólok hozzá. Csak a civilizált hangot szerettem volna Önnek megköszönni. Nem kell egy véleményen lennünk, de legalább ennyit hadd várjunk el egymástól. |
Cerem investigarea suspiciunilor de fraudare a alegerilor și renumărarea voturilor – respectați democrația!
Împotriva alegerii și menținerii în funcție a unei persoane implicate în lipsirea de viață a unei persoane!
Anularea cetateniei Române persoanelor din Republica Moldova
Vrem o legislație pro-europeană a artificiilor care să respecte drepturile românilor la fel ca și drepturile celorlalți cetățeni europeni.
Noi romanii vrem pace! Respect față de toate statele, conform Constituției Romaniei Art 10
SUNT FEMEIE ȘI AM DEMNITATE, SUSȚIN DIANA GUDIMA!
Integrarea medicinilor traditionale si de stil de viata, in ingrijirile medicale
STOP eutanasierii câinilor din adăposturile publice din Timiș!
Cerem sancționarea influenceriței Marilu care a lovit o pisică – STOP cruzimii față de animale!
Susținem desemnarea lui Ilie Bolojan ca Prim-Ministru al României
LIBERTATEA de EXPRIMARE
Salvăm Casa Dinu Lipatti
APEL „Salvați Sala CUB”, Teatrul Național Iași
Cerem arestarea lui George Simion pentru instigare la violență și scoaterea în afara legii a partidului AUR
Doriți să schimbați ceva?
Schimbarea nu se întâmplă dacă tăceți. Autorul acestei petiții a luat atitudine și a acționat. Veți face la fel? Porniți o mișcare socială creând o petiție.
Creeați propria dumneavoastră petițieAlte petiții care v-ar putea interesa
GRATIERE 2025
21480 Creat: 2025-02-03
Vrem o legislație pro-europeană a artificiilor care să respecte drepturile românilor la fel ca și drepturile celorlalți cetățeni europeni.
3207 Creat: 2025-06-14
Propunere oficială pentru introducerea studierii scriitoarelor românce în programa liceală
488 Creat: 2025-06-19
PETIȚIE PUBLICĂ – Albaiulienii nu sunt turiști! Nu triplați abonamentele pentru cetățeni!
226 Creat: 2025-06-18
Noi romanii vrem pace! Respect față de toate statele, conform Constituției Romaniei Art 10
5310 Creat: 2025-06-03
Nu depreciați limba și literatura română! Nu descalificați materna!
2004 Creat: 2025-02-25
Cerem măsuri urgente și responsabile pentru protejarea oamenilor și a comunităților afectate de suprapopularea cu urși!
108 Creat: 2025-06-18
Stabilirea răspunderii în cazul poluării apei Târnava Mică / Felelősség megállapítása a Kis-Küküllő vízszennyezésének ügyében
543 Creat: 2025-06-12
Semnam pentru a ne alege prin vot democratic Avocatul Poporului si cei 9 Judecatori ai Curtii Constitutionale!
16100 Creat: 2025-05-26
Împotriva alegerii și menținerii în funcție a unei persoane implicate în lipsirea de viață a unei persoane!
14017 Creat: 2025-06-03
Referendumul pentru demiterea Preşedintelui României Nicusor Dan
12163 Creat: 2025-06-04
Cerem demilitarizarea educației din România: scrisoare publică către Ministerul Educației
180 Creat: 2025-05-31
ROMÂNII ÎȘI IAU ȚARA ÎNAPOI
531 Creat: 2025-05-27
Dorim să mai rămânem un an
8 Creat: 2025-06-19
Săli de așteptare NON-CONTAGIOASE spitale
98 Creat: 2025-06-18
Referendum pentru familia normala
40 Creat: 2025-06-17
NOI, ROMÂNII VREM PACE, NU VREM RĂZBOI!
678 Creat: 2023-01-21
Deschideți clădirea destinată creșei în comuna Berceni pentru anul școlar 2025–2026!
68 Creat: 2025-06-17
Cerere de anulare și reluare a alegerilor din 18 mai 2025
14223 Creat: 2025-05-19
Cerem investigarea suspiciunilor de fraudare a alegerilor și renumărarea voturilor – respectați democrația!
20878 Creat: 2025-05-19