Az állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidékiekért

 

SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT

az állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidéki nemzettársaink védelmében

 

Hitbeli meggyőződésünktől és lelkiismeretünktől indíttatva, ezúton emeljük fel szavunkat a szlovák államhatalom kettős állampolgárságot szankcionáló gyakorlatával szemben, és vállalunk szolidaritást a szlovákiai állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidéki – magyar – nemzet- és polgártársainkkal.

A hazai és a nemzetközi nyilvánossághoz fordulva, határozottan kiállunk a Szlovákia lakosságának közel 10%-át kitevő, őshonos magyarság emberi méltóságának és alapvető emberi jogainak a védelmében, és visszautasítjuk azt, a kisebbségi közösségi jogaikat is durván sértő diszkriminációt, amely nem csupán az egyetemesen elfogadott európai értékrenddel, hanem a visegrádi együttműködés alapelveivel is szöges ellentétben áll.

Szlovákia hivatalban lévő kormányát, valamint az országos demokratikus választások előtt álló pártjait felkérjük arra, hogy szerezzenek érvényt országuk azon alkotmányos előírásának, mely kimondja, hogy akarata ellenére senkit sem lehet megfosztani állampolgárságától.

Ugyanakkor az egyesült Európa és tagországai polgáraiként, valamint a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség tagjaiként őszinte elismerésünket és elkötelezett támogatásunkat fejezzük ki azon szlovákiai nemzet- és polgártársaink iránt, akik a magyar állampolgárság öntudatos felvétele által – is – nyíltan vállalják gyökereiket és nemzeti önazonosságukat, és a keresztény erkölcsiség, valamint a polgári bátorság szellemében, a megfélemlítő szándékú államhatalmi bánásmód ellenére, következetesen kiállnak alkotmányos jogaik mellett.

Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani!

Mindezek tudatában felhívással fordulunk egész Kárpát-medencei magyarságunkhoz, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő felvidéki magyar nemzeti közösségünk védelmében útjára indított, ezen folyamodványunkhoz.

Szlovákia Kormányához, politikai vezetőihez és a szlovák közvéleményhez eljuttatandó közös nyilatkozatunkban ezúton – is – követeljük a szlovák állampolgárság haladék nélküli visszaadását mindazoknak, akiket önkényes egyoldalúsággal megfosztottak ettől. Aláírásunkkal és összefogásunkkal ugyanehhez kérjük a nemzetek Európájának – az Európai Uniónak – a segítségét és támogatását.

 

Nagyvárad / Oradea / Grosswardein

2012. március 4.

 

Tőkés László püspök, EP-képviselő

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

 

Lomnici Zoltán elnök

Emberi Méltóság Tanácsa

 

Nagy József Barna partiumi régióelnök

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

 

Török Sándor elnök

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Bihar megyei szervezete

 

Zatykó Gyula partiumi régióelnök

Erdélyi Magyar Néppárt

 

Csomortányi István szervezési igazgató

Erdélyi Magyar Néppárt

 

Kristófi Kristóf elnök

Erdélyi Magyar Néppárt

nagyváradi szervezete

 

Kavinszky András elnök

Magyar Állampolgárok Klubja

 

Nemes Csaba irodavezető, egyházügyi

főtanácsadó, Budapest

 


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács    Contactați autorul petiției